2024 március
kÚtjaink
Csíkkarcfalva

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes kÚtjaink című műsorát játssza, zenekari kísérettel március 9-én, szombaton 19:00 órától Csíkkarcfalván, a Kultúrotthonban. Közreműködik Mihó Attila és barátai.
Jegyáraink: 30 lej teljes értékű jegy, 20 lej diák és nyugdíjas jegy.
Jegyek az előadás előtt a helyszínen vásárolhatóak.
A műsorról:
A forrás, az oda és onnan vezető utak tartalma és jelképe a folklórműsornak, amelyben az örök forrás a magyar nyelvterület különböző régióinak karakteres néptánca, az utak pedig, a Hargita Együttes táncosainak alkotásai. Ösvényeik utakká mélyültek és egy-egy tájegység táncainak kútjától a színpadi megfogalmazásig vezettek.
A műsor alkotói a Hargita Együttes volt és jelenlegi táncosai: Bara Szabolcs, Császár Szabolcs, Gábor Dénes, Gábos Endre, Kelemen Gabriella, Kelemen Szilveszter és Szabó László, koreográfiái által táncaink világába hívjuk barangolásra Önöket, megidézve a magyar néptánc sodró ritmikáját, eredetiségét, szabadságát, virtuóz és pörgő vagy éppen nyugodt és elegáns mozgásvilágát.
Az előadó táncművészek és alkotók látásmódján keresztül nyújt betekintést a hagyományos magyar táncok, népzene és népviseletek gazdag és sokszínű világába az egymást követő nyolc műsorszám: Mezőségről magyarpalatkai, széki, bonchidai, Kalotaszegről mérai és bogártelki, Felső-Tiszavidékről nagyecsedi, Felső-Maros mentéről vajdaszentiványi, Küküllő mentéről magyarszentbenedeki, Székely-Mezőségről mezőkölpényi táncok. A műsort Szabó László, az együttes művészeti vezetője szerkesztette.
Zenei szerkesztő: András Orsolya, Mihó Attila.
Az intézmény vezetője: András Mihály.
<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro