A csíkszeredai Városi Művelődési Házban 2004. december 3-án, pénteken 16 órától újabb csűrdöngölésre gyűlnek össze a régió fiatal néptáncosai. A színpadi bemutatkozások ezúttal a téli ünnepekhez kötődő néphagyományokról szólnak majd. Ezt követően kézműves foglalkozásban és esti táncházban lesz része a fiataloknak. A legkissebbek már a kézműves tevékenységekkel egy időben táncolnak, népi játékokkal,  népdalokkal és táncokkal ismerkednek meg. 

A rendezvényre több mint háromszáz gyereket várnak a szervezők.

A rendezvényt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Romániai Magyar Táncszövetség és az András Alapítvány közösen szervezik.

Az esemény támogatói a: Budapesti Oktatási Minisztérium, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Gyermek Ifjúsági és Sport Minisztérium, Illyés Közalapítvány, Communitas Alapítvány.

Minden tánccsoportot és érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. További részletekért érdeklődni lehet Miklós Katalin programfelelősnél a következő telefonszámon: 0744-880778. Valamint minden hétköznap reggel 8 és délután 4 óra között az együttes székhelyén, a Városi Művelődési Házban.


                Nyulas Ferenc

 

<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro