2018. JÚNIUS 19.
Hegyen innen - hegyen túl
Győrben

Június 19-én, kedden 21.00 órától a XIV. Magyar Táncfesztivál keretében a Győri Nemzeti Színház előtti szabadtéri színpadon kerül sor a produkció bemutatására, melyet táncház követ. Az előadáson közreműködik András Orsolya népdalénekes, valamint Mihó Attila és barátai.

Az immár tizennegyedik alkalommal megrendezett fesztivál a magyar táncművészet egyik legnagyobb ünnepe, ahol a műfaj széles palettája mutatkozik be hét napon keresztül, a klasszikus és kortárs stílusoktól kezdve, a társas- és élménytáncon át a folklórig.

A Hegyen innen - hegyen túl című előadás sajátossága, hogy két szomszédos és jórészt összefüggő, mégis olyannyira különböző tájegység, Felcsík és Gyimes énekelt, táncolt örökségét mutatja be, állítja egymás mellé, lehetőséget adva a nézőnek, hogy felfedezze azt a sok rejtett közös vonást, amit kevesen tudnak.
<< Vissza
Galériák
Kövesse fellépéseinket