2018. NOVEMBER 11.
Hegyen innen - hegyen túl
Homoródalmáson

2018. november 11-én, vasárnap 12.30-tól a Homoródalmási Önkormányzat és az Unitárius Egyházközség szervezésben, az Idősek Vasárnapja program keretében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Hegyen innen - hegyen túl című előadását láthatja a nagyérdemű közönség.

A Hegyen innen - hegyen túl lehetne az együttes emblematikus műsora, de mindenképpen egy a társulat sikeres és értékes termékeiből. Az együttes két kiváló szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László álmodták meg, állították össze. Sajátossága, hogy két szomszédos és jórészt összefüggő, mégis olyannyira különböző tájegység, Felcsík és Gyimes énekelt, táncolt örökségét mutatja be, állítja egymás mellé, lehetőséget adva a nézőnek, hogy felfedezze azt a sok rejtett közös vonást, amit kevesen tudnak.

Az előadás a Néptánc Hargita Megyének program része, mely Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak, valamint Homoródalmás Polgármesteri Hivatalának együttműködésével valósul meg.

Az előadás helyszíne a helyi Szabó Gyula Művelődési Ház.

Belépő: elővételben 10 lej, a helyszínen 15 lej.
Jegyet elővételben a Polgármesteri Hivatalban lehet váltani.
Telefonszám: 0756-438-153.
<< Vissza
Galériák
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bilete.ro