2019. MÁJUS 13.
Erdély.ma - Levelek Londonba
Vácon

Május 13-án, hétfőn 19:00 órától Erdély.ma – Levelek Londonba című előadás Vácon a Madách Imre Művelődési Központban.

A közönségnek tavaly március végén bemutatott mű nagyon is aktuális témával foglalkozik: Kelet-Európa egyik legnagyobb problémájáról, a fiatalok kivándorlásáról szól, amelyek okán ünnepeink, szokásaink is változnak, silányulnak. A helyenként drámai hatású produkcióval a rendező-koreográfus, forgatókönyv író Diószegi László emléket kíván állítani múltbéli értékeinknek, és egyben egy figyelmeztetést is megfogalmaz a jelenünkkel, jövőnkkel kapcsolatban.

Rendező-koreográfus, forgatókönyv író: Diószegi László
Levelek: Léka Géza, Lőrincz Ágnes
A Londoni jelenet koreográfusa: Szőllősi András
Zene: Kiss Ferenc, Csoóri Sándor „Sündi”, Mihó Attila
Felvételről közreműködik: Mihó Attila és zenekara, Zurgó Együttes, Györfi Erzsébet

Az előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Az együttes részvételét a turnén Hargita Megye Tanácsa, a Vámszer Géza Művészeti Népiskola és a Csoóri Sándor Alap támogatja.

Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ, 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 63.

TELTHÁZ!
<< Vissza
Galériák
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro