2019. DECEMBER 19.
Fészek nélkül - Bukovinai székelyek
Csíkszeredában


Ismét színpadon a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes műsora a Fészek nélkül - Bukovinai székelyek. Az előadásnak ezúttal a Csíki Mozi ad otthont. Az előadás megtekinthető, december 19-én, 19:00 órától a Csíki Mozi épületében.

A bukovinai székely táncokat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosainak a lábára illesztve, ezen hangulatok segítségével mutatjuk be azt a történelmi helyzetet, amiben éltek, szerettek, örültek, bánkódtak, gyerekeket neveltek. A tánccal egyetemben fontos szerepet töltenek be a műsorban az archaikus énekek-éneklések, amelyek Kodály Zoltán 1914-es bukovinai gyűjtéséből származnak, illetve olyan dallamok, amelyek a bukovinai székelyektől kerültek a magyar népzene tárába, keservesek, amelyek a kálváriájukat dolgozzák fel.

Összességében a Fészek nélkül – Bukovinai székelyek című előadás tánccal elmesélt szenvedéstörténet, tánctörténelem, amely példaként mutat rá a Székelyföldről elszármazott testvéreinkre, jelezvén, hogy az őseinktől örökölt kultúrát meg lehet tartani minden körülmények között, és mindig újra lehet kezdeni, legyen bármennyire mostoha is a sors velünk, csak egy határozott lépés kell, akár az ismeretlenbe is. A bukovinai székelyek ma is híven őrzik hagyományaikat, büszkék székely származásukra, melyet segített megőrizni a megtartó hit a szeretetben és összetartozásban.

„Olyanok vótunk, mint egy kicsi fa, melyiket elültetnek, s eppe csak gyükeret vertünk, imá kitéptek, osztán megint belé egy más helyré. A fák nem es bírták vóna ki.”
/Lőrincz Imréné Gáspár Anna/

Rendező – koreográfus: Varga Zoltán
Dramaturg: Lőrincz Beáta
Zenei szerkesztő: András Orsolya, Mihó Attila
Felvételről közreműködik: Konta Noémi, Mihó Attila és barátai, Vizeli Máté, Tóth Bálint
Művészeti munkatársak: Fazakas Misi, Fekete Etelka, Radák János
Igazgató, művészeti vezető: András Mihály
Alkotótársak a Hargita Együttes táncosai.

Helyszín: Csíki Mozi
Belépő: felnőtteknek 20 lej; diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lej.
Felnőtt csoportoknak 10 főtől 15 lej.

Jegyek válthatóak a Csíki Mozi jegypénztárában vagy a https://www.bilete.ro/feszek-nelkul-bukovinai-szekelyek/oldalon.
Az előadás megkezdése előtt egy órával a helyszínen is áruljuk jegyeinket.

Bármilyen kedvezményes jegy a Csíki Mozi jegypénztárában, illetve az előadás előtt egy órával a Városi Művelődési Házban váltható. A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart hétköznapokon 09.00 - 18.00 óra, szombaton 10.00 - 15.00 óra között. Telefonszám: 0266 317 007.
<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro