2021. március 29
Ki van a viselet mögött?
Kelemen Szilveszter


Ki van a viselet mögött? - interjúsorozatunk következő szereplője Kelemen Szilveszter. 
Kelemen Szilveszter 2007 szeptemberétől a Hargita Együttes tagja.
Szilveszter a természetességet, a normalitást szereti, reálisan látja a világot és mindig két lábbal a földön van. Humoros, alapos és megfontolt.
Kedvenc gyerekkori emléke, amikor 6 évesen megjárta a pünkösdi
nagybúcsút, Zsögöd-Somlyói -Nyereg útvonalon oda és vissza.


Miért választottad a néptáncot hivatásodnak?

- Ez nem szántszándékkal történt, ez csupán a véletlen műve.
Családomban nincsenek néptáncos felmenőim, kis koromban sem műveltem ezt a tevékenységet.
Az egész onnan kezdődött, hogy valamikor 2004-ben, Zsögödben szüreti bált szerveztek és az akkori csőszbíró a buszmegállóban leszólított, hogy kellene menjek csősznek. Be is álltam és olyannyira jól sikerült, hogy már abban az évben a csősztáncot én tudtam a legjobban.
Aztán évente mentek a bálok, mígnem 2007-ben szintén egy szüreti bál alkalmával Nisztor Mihály prímás, aki akkoriban a Hargitánál zenélt, azt mondta, hogy menjek az Együtteshez felvételizni, mert ott ilyen emberekre van szükség.
Az együttesbeli kezdeti nehézségek után rájöttem, hogy én a táncot meg kell, hogy tanítsam a zsögödi barátaimnak…, így jöttem rá, hogy ebben mennyi minden rejtőzik, mennyire gazdag ez a kultúra és mennyi lehetőség van ebben az életvitelben. Ezek közül az egyik legfontosabb a közösségépítés.
Mi volt a legnagyobb szakmai sikered?

- Amikor 5 éves szakmai régiséggel, rövid idő alatt megtudtam rendezni az első tematikus előadásomat az Együttesnél, a Júlia szép leányt.
(Önálló alkotások: a Júlia szép leány (2013.), a Madéfalvi veszedelem (2014.), valamint a Ludas Matyi (2016.) c. műsorok rendezése, továbbá a Nyárádmagyarósi forgatag koreográfiája a Táncoljatok – táncosok a táncról c. műsorban. Szilágysági koreográfia a Zeng a lélek, zeng a szó… című műsorban (2020), illetve mezőkölpényi koreográfia az Erdélyi Tánckóstoló című műsorban (2021) –szerk.megj.)

Mire vagy a legbüszkébb eddigi pályafutásod során?

- Arra, hogy a szakmában teljesen nullából fel tudtam magam tornászni odáig, hogy korrekt néptáncot tudok előadni és tanítani egyaránt. Táncot oktatok városon és vidéken is.
Zsögödben jöttem rá, hogy ez a tevékenység közösséget tud építeni. S ezáltal hozzá tudok tenni ahhoz, hogy az emberek szürke hétköznapjai ünnepnapokká váljanak. Ez a tevékenység adja az életem egyik fő célját, elégtételét.
Ha valamit jól tudunk, és azt nem adjuk át a következő nemzedéknek, akkor hatalmas bűnt követünk el. Ha tudjuk, és nem vagyunk képesek átadni, akkor még nagyobbat.
Jelenleg Bánkfalván, Csicsóban és Szentkirályon oktatok, ez lefed egy héten három napot. Ez kb 250 gyerek, serdülő, ifjú.

Hogyan képzeled el karriered, véleményed szerint hol fogsz tartani öt év múlva?

- 5 év múlva is remélem, a pályán fogok maradni, itt az Együttesnél.

Van példaképed? Ha igen ki? És miért?

- Gábos Endre a példaképem. Azért mert Ő a szakma ágazatai közül több mindenhez ért: nagyon szép a tánca, technikás, kiválóan énekel, nagyon jól oktat, tud beszélni a színpadon és nagyon jó alkotásokat hozott létre az idők során. Ezen kívül érti és tudja a táncok felépítését, miértjét és egy hatalmas általános műveltség rejtőzik benne.
Mindezek mindkét sávon működnek nála, a beszéd terén és gyakorlat terén egyaránt.

Amit még biztosan nem tudtál Szilveszterről:

• Kedvenc étele, amit az édesanyja és a párja Gabó főz.
• Kedvenc sportja a labdarúgás és 8 évet megyei szintű labdarúgó játékvezető volt. – Nevetve meséli, hogy tapsot csak a színpadon kapott, a focipályán nem.
• Érdekesség, hogy általános iskolában a vallás tanárnője azt szerette volna, hogy pap legyen, végül nem az lett, de a Hargita Együttesnél az elmúlt 10 évben, a műsorokban, ami pap szerep volt, mind ő kapta.
• Kedvenc együttese a Szalonna és bandája és a Role zenekar.
• Kedvenc idézete: „Amit színpadon a népnek hirdetünk, ne hazudtolja meg a cselekedetünk.” Petőfi Sándor
<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro