Október 22 és 23 között, a csíkszeredai Városi Művelődési Házban lesz megszervezve az Erdélyi Prímások találkozója. A szervező Hargita Együttes ezúttal is – amint a rendezvényen résztvevők eddig is megszokhatták – ötletesen kivánja tálalni a lenyűgőző hitelességű népzenei előadókat.

Az újdonságok közé tartozik, hogy ezúttal a fiatalabb zenészgenerációk is részt vesznek majd a rendezvényen.

 Az idén kétnapos rendezvénynek örvendhetnek a népzenekedvelők. Október 22-én, pénteken, este 19 órától a gálaműsorral veszi kezdetét a találkozó, majd hajnalig tartó táncházzal folytatódik, melyen az előadáson fellépők huzzák a talpalávalót. Második napon, Bartók Nyomában címmel a Hargita Együttes új bemutató műsorára kerül sor, melynek társszrezője a budapesti Jánosi Együttes. A műsort a két együttes közösen mutatja be a csíkszeredai közönségnek. A mulatság ezúttal is táncházzal ér véget.

 Résztvevő zenekarok:

 Pál Emil és a Keleti Szél Szabadcsapat (Udvarhelyszék),

      Pali Marci és zenekara (Szék),

       Magyarosi Laci és zenekara (Kalotaszeg),

      Domokos László, Duduj Rózália, Duduj Ádám (Felcsík),

      Melkuhn Róbert és barátai (Sepsiszentgyörgy),

      Mácsingó Náci és zenekara (Mezőség),

       Tücsök zenekar (Gyimesközéplok),

       Csíkszentdomokosi népi gyerekzenekar,

       Jánosi Együttes (Magyarország)

 

Ezúttal is mint mindig, mindenkit szeretettel várnak a rendezők és a fellépő zenekarok egyaránt, a megannyi tájegység muzsikájáit felvonultató, színes és minőségi muzsikák mindenki számára igazi csemegének igérkeznek

 

Nyulas Ferenc 

 

 

<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro