A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, mint az „Ezer Székely Leány Napja” főszervezője, az érdeklődők tudomására hozza, hogy a 12 éve elindult szekeres és lovas felvonulás Csíkszereda főterén objektív, törvényességi okokból elmarad, hiszen a 195/2002 sürgősségi kormányrendelet 71-es cikkelye tiltja a szekerek és lovasok megyei jogú városok területén való közlekedését, tehát a rendőrség nem engedélyezheti a több mint 90 szekér, hintó valamint 60-70 lovas felvonulását. Az előbbieket figyelembe véve, július 2-án a fogatok nem jönnek be Csíkszereda központjába, arra kérjük a szekeres, lovas résztvevőket, hogy a lehetőségek szerint kerüljék el a város forgalmas részeit, a csíksomlyói nyeregbe a legrövidebb úton, Fitód és Csíksomlyó irányából, a lehetőségek szerint, mezei úton érkezzenek. Minden programpont, tehát a közös tánc is a csíksomlyói nyeregben kerül majd megrendezésre.

Az érdeklődőket tájékoztatjuk, hogy Csíkszereda központjában július 1-jén, pénteken, a székely népviselet napján délután 18 órai kezdettel szabadtéri néptáncelőadásra kerül sor, a székesfehérvári Pulutyka néptáncegyüttes, a hajdúnánási Aranyszalma és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes részvételével.

Július 2-án a rendezvényhelyszín jobb elérhetősége érdekében autóbuszjáratok indulnak a következő program szerint:

10:00 indulás

11:00 indulás

12:00 indulás

Útvonal:
1. Városi buszmegálló
2. Asirom
3. Csíki Játékszín
4. Mikó Vár
5. Testvériség sugárút
6. Nest
7. Márton Áron
8. Csíksomlyó

 
Innen egyenesen vissza a Városi buszmegállóba

16:00 indulás

17:00 indulás

18:00 indulás

Útvonal:

1. Csíksomlyó
2. Márton Áron
3. Posta
4. Hargita utca
5. Városi buszállomás
6. Asirom
7. Csíki Játékszín
8. Mikó vár
9. Testvériség sugárút

Innen egyenesen vissza Somlyóra.

Csak 4 lejes nyugdíjas jeggyel lehet utazni.

Mindenkit arra biztatva, hogy a hétvégén öltsék magukra székely népviseletüket, tartalmas, nemes ünneplést kívánunk mindenkinek!

<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro