Debrecen 2022 augusztus 2
Székely-est határok nélkül
Ékes Gyergyó

A Székely-est határok nélkül a kivételesen gazdag magyar folklórt ünnepli, Székelyföld magában is sokszínű népzenei és néptánc kultúráján keresztül. A gálaesten Ékes Gyergyó című előadását mutatja be az Együttes, Debrecenben, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.

Az előadás a táncfolklorisztikailag kevésbé ismert Gyergyói- medence tánc-, és zenekultúrájába nyújt betekintést.
A gyűjtők által „felkapott” területekkel ellentétben e Maros-menti falvak feltérképezése háttérbe szorult. Az 1950- es évektől a 2000-res évekig alig készült 3- 4 táncgyűjtés a medencében, pedig Bartók Béla, Kodály Zoltán és Molnár Antal korai gyűjtései felhívják a figyelmet Gyergyó jellegzetes, karakteres, ősrégi dallamaira, hangszeres zenéjére, s ezek alapján táncaira is.
A 2000-res évek elejétől az alkotók faluról falura járva készítettek funkcionális és megrendezett filmfelvételeket a medence településein, értékesebbnél értékesebb táncos egyéniségeket, énekeseket, zenészeket találva. Ezeket, a korábbi gyűjtéseket, a megkerülhetetlen s megismételhetetlen Hazug Pista történeteit, „gurításait” felhasználva került színpadra az előadás, mely korábban nem látott mozdulatokkal, dalokkal, hangszer-összeállításokkal, történetekkel varázsolja el a nézőt.
A műsorban helyet kapnak a terület veretes táncai, énekei mellett a korai polgárosulás, valamint a székely tánctanítók hatásara kialakult újabb stílust jelentő formák is, felvállalva ezek jelentőségét, létjogosultságát, folklorisztikai értékét.
A Gyergyói- medence hangulata, íze, zamata éppúgy megbabonázta az alkotókat, mint a helyiek táncainak, dalainak, ereje, energiája, ékessége.

Rendező- koreográfus: Farkas Tamás, Farkas Ágnes
Koreográfusok, táncmesterek: Bara Tünde, Bara Szabolcs
Zenei szerkesztő: András Orsolya, Mihó Attila
A műsorban közreműködik: Mihó Attila és zenekara

Jegyek elérhetőek: https://debreceniunnepijatekok.hu/jegyvasarlas/

Az előadás a Csoóri Sándor Alap program támogatása által valósult meg.

<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro