A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes (a csíkszeredai önkormányzat intézménye) 2004 decemberében két ünnepi hangulatú műsorral szerepel Budapesten a Hagyományok Háza és a Magyar Kollégium szervezésében.
Zárt körű, a téli ünnepkör népi szokásaival díszített folklórműsort mutat be a budapesti Magyar Kultúra Alapítvány székházában, 2004 december 11-én, szombaton 19 órai kezdettel.
Ezt követően 12-én, vasárnap 20 órától, a Millennáris Fogadóban újabb hargitás adventi műsor kerül bemutatásra, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A szombati előadás a téli ünnepek jegyében fogant műsort tartalmaz, változatos, meglepetésekkel tarkított összeállításban. Az erdélyi táncokra és szokásokra épülő műsor művészeti vezetője András Mihály. Koreográfusai Gábos Endre, Péter László, Rigmányi Katalin, Antal Zsolt.
A meghívott vendégek várhatóan nemcsak székelyföldi táncokból kapnak izelítőt, hanem a székely vendéglátás hagyományos ételeiből is.
A vasárnapi műsor első felében a közönség gyimesi, felcsíki, küküllőmenti, széki, bonchidai, kalotaszegi, méhkeréki és szatmári legényes táncokból láthat egy virtuóz összeállítást. Az előadás második részében moldvai, gyimesi és székelyföldi párostáncokkal folytatják. A koregráfiákat a téli ünnepkör népi szokásai kötik majd össze.
Az eddig előadóművészekként ismert táncosok alkotóművészekként, koreográfusokként is bemutatkoznak: Gábos Endre, Péter László, Rigmányi Katalin, Antal Zsolt és Udvari Róbert. A nyárádmenti koregráfia ugyancsak fiatal erdélyi koreográfus, Füzesi Albert készítette.
A műsorok támogatói: Nemzeti Kulturális Alapprogram, Civil Rádió Budapest, Kispest Önkormányzata, Magyar Kultúra Alapítvány, Magyar Művelődési Intézet.
Nyulas Ferenc