Bemutató: 2011. jőnius 11.
Koreográfusok: Antal Zsolt és Péter László

Amikor Pünkösdre egybe gyülekezik a közösség, az emberek hite egymást táplálja, megerősödik a bizalom, az átszellemült lélek ünneplőbe öltözik. Ehhez kíván hozzájárulni a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi előadásával.

Felcsík és Gyimes ... a mieink, itt élünk és a közelség, a megszokás hajlamossá tesz arra, hogy megfeledkezzünk azokról az értékekről, amelyeket még mindig éltetnek. A két szomszédos tájegység zenéje, táncai már első látásra jól megkülönböztethetőek, de vajon tényleg annyira eltérnek egymástól?

A Hegyen innen – hegyen túl cím ismerős azoknak, akik követik a Hargita Együttes előadásait. Ősbemutatója 2009. május 13-én volt. A műsor egyike azoknak, amelyek belülről sarjadtak. Az együttes két kiváló szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László álmodták meg, állították össze. Sajátossága, hogy a két előbb megnevezett tájegység énekelt, táncolt örökségét mutatja be, állítja egymás mellé, lehetőséget adva a nézőnek, hogy felfedezze azt a sok rejtett közös vonást amit kevesen tudnak.

A közönségsiker ellenére alig néhányszor került bemutatásra, hiszen hamarosan jött az évad vége, a nyári szünet, a műsor azonban addig sem hányódott. Tovább érlelődött alkotóiban ahhoz, hogy két év után az Együttes elővegye tarsolyából, és sok finomítással fényesebbre csiszolva ismét színpadra álljon vele.

A felújított Hegyen innen – hegyen túl bemutatójára a búcsú napjan, június 11-én este 7 órakor kerül sor a Városi Művelődési Házban. Támogató a Szülőföld Alap

Rangyák József
2011. június

<< Vissza
Galériák
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro