Ősbemutató: 2014. február 27.
Rendező: Boka Gábor Koreográfia: Kovács Norbert Cimbi és alkotótársa Gaschler Beáta

Újabb vidámságában is komoly táncjátékkal készül a közönség elé lépni a Hargita Együttes Boka Gábor rendező vezénylete alatt, ismét egy Petőfi Sándor műből merítve ihletet.

A sóvidéki kalapács úgy parafrazálja nemzeti költőnk A helység kalapácsa című művét, hogy közben konkrétan is megvillantja azt (színház a színházban).

A cselekmény valamikor az 1850-es évek elején zajlik. Még frissen él a Szabadságharc emléke, de már megszületett Petőfi mitosza. Egy sóvidéki faluba éppen báli alkalomra érkezik egy vándor színtársulat. Míg a helybeli lakósokban felismerhetjük Petőfi művének szereplőit, a trupp előadásában részletek hangzanak el belőle.

Boka Gábor forgatókönyve a hasonlóságok és különbségek játékából építkezik. Sorban jelennek meg a különböző párhuzamok: falubeliek-tanyaiak, vidékiek-városiak (vándorszínészek), civilek-karhatalom. Mindvégig a különbözőségből fakadó feszültségek kapnak lángra és oldódnak fel, különleges helyzetek alakulnak ki, végül mindekit összefogásra sarkall a közös ellenség.

Az előadás fő vonulatát a sóvidéki táncok adják, galgamenti táncok és egy úri tánc, a Palotás egészítik ki.

Koreográfus Kovács Norbert Cimbi, alkotótársa Gaschler Beáta.

Rangyák József
2014. február

<< Vissza
Galériák
Videók
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bilete.ro