Visszatért Csíkszeredába a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Homoródfürőn május 17-23 között – az Apáczai Közalapítvány, András Alapítvány, a csíkszeredai Burgonya Kísérleti Állomás és a Domokosi malom, az IFEMAL KFT támogatásával – megszervezett továbbképző-edző táborból. A gyakori eső és az enyhén hűvös szél ellenére a tábori élet gördülékenyen haladt a betervezett program szerint. Mi tagadás, sokak számára talán már ennyi is elég lett volna, hogy kedvét szegje, de a táncos székelyeket más fából faragták, ezt az időjárás is belátta és a tábor második napjától gyakrabban tiszteletét tette a nap.
A tábor helyszíne homoródfürdői erdő szegélyezte tágas tisztás volt (Szőcs Elek tanyája). A Maestroso lovarda jóvoltából lovaglási lehetőség is állt a táborozók rendelkezésére. E festői környezetben zajlott a tábori élet, kezdve a magától adódó lovaglás lehetőségétől egészen a kötött programokig, mint a nemezhajlék-készítés, koreográfia-elemzés és tánctanulás Timár Sándor világhírű koreográfussal, néptánc oktatóval, vagy a csoportépítő tréning Varró Éva pszichológusnővel, hogy csak az állandó tevékenységeket említsük.
Színesebbé tette az edzőtábort egy sor más, egyszeri előadás is, mint Beder Tibor előadása a magyarság eredetéről és törökországi tapasztalatairól, Pap László és Gergely István katolikus papok előadása a magyar nemzet gyökereiből való megújulásáról, Dr. Szalay Zoltán előadása Művészet, Kultúra, Identitás és Hivatástudat címmel, valamint a Székelyföld kulturális folyóirat munkatársaival, ismert és elismert erdélyi írókkal költőkkel való találkozás. Ferenczes István, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László és Fekete Vince voltak a meghívott alkotók. Sajnos, Fekete Vince költő egészségi okokból nem lehetett jelen. Végül vasárnap, május 23-án az együttes részt vett a szentegyházi Nárciszfesztiválon.
A napi programok reggeli hét órakkor kezdődtek a harmatos fűben való testedzéssel, lovaglással. Utóbbi a csak erre a vidékre jellemző nárciszmezőkön történt, melynek üde szépsége leírhatatlan. Ezt követte a reggeli majd a többi program.
A tábor során az oktató-táncosok megismerkedhettek a művelődésszervezéssel is, András Mihály irányítása mellett. Mondhatni példaértékű oktatás folyt a táborban, melynek minden napján valami örömteli, de nem gondolattalan hangulat vibrált a levegőben.
Az előadásokra és a tábor egészére jellemző volt a meghitt együttlét. Gondolatébresztő és estébe nyúló beszélgetések formáját öltve, olyan sodrású véleménycserékké váltak, hogy csak nehezen bírta abbahagyni az ember. Sokszor a családias ízű vacsorák alatt lopakodtak vissza az előadások témái és a köztudottan nagyétkü táncosok a bőséges ételek között mintegy jó étvággyal fogyasztották az értelmes magyar szót is, ráadásul ízes székely tájszólásban.
Csodálatos volt ezekkel az egészséges humorú és ízig-vérig becsületes táncos lányokkal-fiúkkal való táborozás minden napja. Semmi nem képes túl sokáig elnyomni a kedvüket vagy ha mégis, akkor olyan jólirányzott cinikus tréfákkal képesek válaszolni a negatív helyzetekre, hogy azok menten elmenekülnek. Nem szaporítva fölöslegesen a szót: egy értelmes és nevetni is tudó kis közösségben érezhette magát minden meghívott és minden esetleg arra vetődött vándor, érdeklődő.
Az esténként megtartott táncházak hangulata pedig elsöprő erővel ragadta magával az embert. Főleg a tábor utolsó estéjét kell kiemelni, melyre sokan az együttes táncosai által oktatott tanítványok, valamint a környék műkedvelő néptánccsoportjai közül is tiszteletüket tették.
A nemezhajlék vagy más néven jurta egy természetes anyagokból és hagyományos módszerrel kivitelezett építmény, amely készítésének minden fázisában kapcsolatban van a népi mesterségekkel és természetesen a honfoglalás kori történelemmel, mondakörrel. Mondani sem kell, hogy készítésének folyamata nem gyerekjáték a technikával elkényeztetett urbánus lénynek, mint amilyen magam vagyok. Azonban a folyamathoz kapcsolódó megannyi különös kézműves tevékenység – kártyafonás, kötélsodrás, nemezelés stb. – érdekessé és szórakoztatóvá tették. Kiváló szakemberek, e népi mesterségek ismerői, Balázs László és Balázs Teréz kézművesek vezették a munkát és ismertették a nemezhajlékok történelmi hátterét, a korabeli életvitelben betöltött szerepüket. A nemezhajlék-készítés célja a hozzávaló tudásnak elsajátítása volt, hogy a továbbiakban az együttes önerőből is képes legyen hasonló hajlék készítésére, ezáltal is bővítve a néphagyományhoz kötődő ismereteket, rávezetve a táncosokat arra, hogy az általuk képviselt hagyomány nem izolálható el a többi népi szokástól, életviteltől. Másik cél volt, hogy átadhassák mindezt az általuk oktatott ifjaknak.
Timár Sándor világhírű koreográfus részvétele külön megtiszteltetés volt az együttes számára. Tudását nem spórolva táncokat oktatott, javaslatokat tett a koreográfiák színpadi kivitelezésének módjára, frissítésére, tánctörténeti előadást tartott, végül a képzés fázisai gyakorlatba ültetésének módozataira is kitért. Személyesen foglalkozott minden táncossal, tánctechnikai tudását megnyerő modorával és beszédével szórakoztatóvá is tette. Kiemelte, soha nem szabad megelégedni egy adott szinttel, mindig egy következő szint elérése felé kell törekedni, s ha lehet, akkor a mércét mindig magasabbra kell tenni, mint amennyi a jelenből nézve indokoltnak tűnik, mert így nem áll le a fejlődés sem az apró, kevésbé látványos, sem a látványos szinten. A táncosok szerint „Sanyi bátyánk” még így, idősebb korban is kiváló táncos, jó tanító és kellemes ember, akivel jó együtt dolgozni. Elmondásuk szerint a táborban tanultakat gyakorlatba ültetik és ötvözik saját tudásukkal.
A csoportépítő tréning alatt számos olyan dolog került felszínre, melyek megoldása elengedhetetlen a megfelelő csapatszellem kialakulásához. Varró Éva pszichológusnő elmondta, ritkán találkozott eddigi munkája során annyira összetartó csapattal, mint a Hargita Együttes munkaközössége, s reméli, ez nem fog a jövőben sem megváltozni. Az együttes a maga részéről úgy érezte, hogy ilyen vagy hasonló tréningre szükség van még, hiszen jótékony és hatékony voltát nem lehet önerőből helyettesíteni. Mi több, megismétlésétől a meglevő csapatszellem és egyéni magatartásformák fejlődését is elvárják, mert bármennyire is megvannak a jelenlegi belső viszonyoknak a pozitívumai, erősen érezteti hatását egy bensőségesebb kapcsolat kialakításának a szükségessége.
A különböző előadások szervesen beleépültek a tábor hagyományról szóló narratívájába. Beder Tibor hagyományközpontú történelem-értelmezése a magyarság lehetséges származásának alternatíváit vázolta fel, ezen belül sok olyan kérdés merült fel, melyek összefüggnek jelenünkkel és jövőnkkel is. Szalay Zoltán a néptáncról, kultúráról, identitástudatról, a hagyományok melletti elhivatottság miértjeiről és okairól tartott előadása szintén jó alkalmat jelentett az ismeretek újrafogalmazására és hiányosságainak pótlására.
Szabad ég alatt, pattogó tábortűz mellett került sor Ferenczes István, Molnár Vilmos, György Attila és Lövétei Lázár László közös olvasóestjére, melyen aktuális munkáikból adtak ízelítőt, majd kérdésekre válaszoltak. Szóba került az együttes története, melynek kulturális tevékenysége a meghívott alkotók számára is fontos, hiszen példának okáért Ferenczes István egyike volt azoknak, akik létrehozták a hivatásosan működő Hargita Együttest. András Mihály, az együttes igazgatója felvetette a kivándorlás és szülőföldön maradás kényes kérdését is, elsősorban a fiatalság megélhetési lehetőségeinek csekélysége okán. A több oldalról megközelített kérdés végeredménye az volt: minden személy alapvető joga eldönteni, hogy a kevesebb anyagi haszon melletti gyökereihez való ragaszkodást, vagy pedig a több haszon melletti gyökértelenséget választja. Mindez személyes preferencia, nevelés, identitástudat és anyagi igények kérdése – egyeztek meg a résztvevők.
A tábor záróeseményeként is értelmezhető Nárciszfesztivál május 23-án került sorra. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesen kívül felléptek a környékbeli táncegyüttesek. Az esős idő miatt a rendezvényt a Gábor Áron Művelődési Házban tartották.
NYULAS FERENC
