Mezőségi szórványturnéra indul jövő héten a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncba fordulva című produkciójával. Az előadásban Küküllő menti, mezőségi, valamint kalotaszegi táncokat láthat a közönség. Az autentikus folklórműsorban magyarszentbenedeki, ördöngösfüzesi, centei, szászcsávási, györgyfalvi és mérai táncokat járnak a hivatásos táncosok. Egy temperamentumos előadás szemtanúja lehet a néző, amikor e vidék táncait követi végig a hivatásos együttes műsorában. Az előadás alkotói Szűcs Gábor, a Jászság Népi Együtes művészeti vezetője és Sz. Urbán Mária művészeti munkatárs.

A hivatásos táncosokat legelőször a Désiek láthatják október 1-én, csütörtökön 19 órától a George Coşbuc Művelődési Házban. Október 2-án, pénteken 19 órától a bethleni közönség előtt lépnek fel a helyi Művelődési Házban.
Október 3-án, szombaton a XIV. vicei Hagyaték Népzene- és Néptánctalálkozóra kerül sor. A találkozó keretében a Hargita Együttes mellett több mezőségi csoport is színpadra lép.
A vicei találkozó után tovább folytatódik a mezőségi szórványturné. Október 4-én, vasárnap 17 órától Magyardécsén a Kultúrotthonban láthatja a közönség a hargitások Táncba fordulását. Az almásmálomi előadásra október 5-én, hétfőn 20 órától kerül sor a helyi Kultúrházban. A turné legutolsó állomása Beszterce, itt az együttes október 6-án, kedden 19 órától a George Coşbuc Művelődési Házban lép színpadra.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fellépései Hargita Megye Tanácsának „Összetartozunk” közösségerősítő (szórvány) programja keretében valósulnak meg.

Program:
Október 1., csütörtök 19 óra - Dés, Geroge Coşbuc Művelődési Ház
Október 2., péntek 19 óra - Bethlen, Művelődési Ház
Október 3., szombat- Vice
Október 4., vasárnap 17 óra- Magyardécse, Kultúrház
Október 5., hétfő 20 óra- Almásmálom, Kultúrház
Október 6., kedd 19 óra- Beszterce, Gerorge Coşbuc Művelődési Ház

<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro