Míg születésnapunkat június elsejére, gyermeknapra jegyezték, első előadásunk éppen ez idő tájt, december elsején volt. 25 eseménygazdag esztendő után szeretettel várunk mindenkit táncos könyvbemutatónkra december 3-án, csütörtökön este 7 órára a csíkszeredai Városi Művelődési Házba.

25 éves a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Hogy egészen pontosak legyünk, huszonöt éve, 1990 óta működik hivatásos intézményként, új szemlélettel és tartalommal folytatva a hasonló néven 1970-ben alapított műkedvelő társulat munkáját. A negyed évszázados évforduló jó alkalom a számbavételre, emlékezésre és tervek szövögetésére.

A huszonöt év alatt harminckilenc műsorral léptünk a közönség elé, ezekből tizenegy az utóbbi öt év termése. Most éppen a negyvenedik készül. Műsorainkkal sikerült kivívnunk a szakmabeliek elismerését és a közönség szeretetét.

Az évek során több táncos nemzedék nőtt fel nálunk. Mára sokan közülük más együtteseket erősítenek, vagy éppen vezetnek. De vannak, akik maradtak, veterán táncosaink, akik a kezdetektől itt szolgálnak hűséggel, örökké tanulva és tanítva fiatalabb társaikat, és vannak fiatalok, akik egyidősek az együttessel vagy annál is fiatalabbak. És ők mindannyian napi fáradságos munkájuk végeztével számos gyermek, ifjúsági és felnőtt tánccsoportot segítenek, tanítanak. A színpadi munka és a képzés mellett az intézmény jelentős rendezvényeknek kezdeményezője és szervezője.

Korábban két könyvben foglaltuk össze múltunkat a tizedik, illetve a tizenötödik évforduló alkalmából. Ezt folytatja Sarány István tollából született új könyvünk, a Forrásban.

Bár a könyv főképp az huszadik évforduló utáni időszak történéseit sorakoztatja fel, mégis a bőség zavarával kellett megküzdenünk a válogatás során. Szövegek sokaságát kellett megrostálnunk, és több ezer fényképet néztünk át újra meg újra azért, hogy tömören összeföglalva az eseményeket, minél teljesebben mutatkozzunk be a leendő olvasónak, mindezt úgy, hogy a kiadvány látványként is örömet szerezzen.

<< Vissza
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro