Felhívás az Ezer Székely Leány Napjára
Július első szombatján találkozzunk újra a csíksomlyói Nyeregben, és vigadjunk együtt a néptánc, a népzene és a népviselet legnagyobb székelyföldi ünnepén!
A szervezők: a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szeretettel meghívnak minden viselettel rendelkező időset és fiatalt, vidéken vagy városon élőt az Ezer Székely Leány Napja ünnepségre.
Találkozzunk 2016. július 2-án, szombaton a csíkszeredai Szabadság téren, majd a csíksomlyói Nyeregben, és részvételünkkel járuljunk hozzá a népviselet, a néphagyományok „becsületének” megőrzéséhez, a hitéletünk és a közösségi identitásunk megőrzéséhez!
A szervezők
A rendezvény 2016. évi tiszteletbeli házigazdája:
CSÍKSZENTIMRE KÖZSÉG
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA:
8.30–9.00 óra – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca,
majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre
Szabadság tér
9.30–10.00 óra – Megnyitó, közös tánc, majd ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra
Csíksomlyói kegytemplom
11.00 óra – Ünnepi szentmise
Csíksomlyói Nyereg
10.00–18.00 óra – Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató
13.00 óra – Ünnepi beszédek, résztvevők üdvözlése
13.00–16.00 – Népviseletmustra
13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész
15.00 óra – A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
15.40 óra – Közös játék és tánc
16.10 óra – Közös fotó készítése
16.40 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész
17.10 óra – Népviselet-mustra kiértékelés és a legnépesebb település díjazása
17.40 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész
Az Ezer Székely Leány Napja története és jelene
Csíksomlyón minden év július első szombatján tartjuk az Ezer Székely Leány Napja hagyományos rendezvényt, amelyet a székely népviselet és a katolikus vallás megőrzésnek a szándéka hívott életre 1931-ben a szociális nővérek kezdeményezésére. A történelem viharos forgatagában alaposan megváltozott az élet, a székely népviseletet azonban megőrizték, kézről kézre adták az egymást követő nemzedékek. Székely lányaink akkor is, akárcsak most a megélhetés lehetőségeit keresve, Székelyföld területein túl mentek – így hát kellett a hazahívó szó. Az évek során az Ezer Székely Leány Napja rendezvény igazi mozgalommá terebélyesedett, a második világháború után ugyan betiltották, de az 1989-es rendszerváltást követően, 1990-től László Pál polgármester kezdeményezésére ismét megszervezik évente a rendezvényt. 2000-től a szervezéssel járó feladatokat az időközben megalakított és Boros Károly taplocai esperes vezette Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vállalta magára.
2008-tól Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel és tiszteletbeli szervezőként az Ezer Székely Leány Napja Alapítvánnyal közösen szervezi meg évről évre Székelyföld legnagyobb hagyományőrző ünnepét. Ez időszakban a rendezvény forgatókönyve új elemekkel bővült, magába foglalja a hagyományőrző csoportok, a települések képviseleteinek székely ruhába öltözött lovas és fogatos felvonulását a városban, majd az ünnepi szentmisét és egész napos műsort a csíksomlyói Nyeregben, amelyet kézműves vásár, népi mesterség-bemutató, népviseleti kiállítás is színesít. A szervezők díjazzák a rendezvényen népviseletben részt vevő legnépesebb települést két faragott eskető székkel. Különös színfoltja a rendezvénynek a közös fotó készítése. A színes fotó színes látványa kiváló bizonyítéka, hogy milyen sokan vagyunk, hogy a hagyományaink nem pusztultak el, hanem szemünk láttára alakulnak, és képesek beépülni a modern életünkbe. A rendezvény örök célkitűzése, hogy az örvendetesen megnőtt érdeklődés, a hagyományok ápolása és továbbadása összpontosuljon ezen a napon, egyszerre jelenjen meg és adjon erőt, élményt mindannyiunknak, akik számára fontos ez az örökség.
A közös fotón megszámláltak és népviseletben regisztráltak alakulása 2008-tól:
2008 – Leány: 349
2009 – Leány: 540
2010 – Leány: 665
2011 – Leány: 984
2012 – Leány: 1206, legény: 482
2013 – Leány: 1727, legény: 869
2014 – Leány: 2135, legény: 938
2015 – Leány: 2255, legény: 1064