Rangos díjjal kitüntetett film a Hargita Együttesről Filmbemutató a Csíki Moziban
Negyedévszázada láthatja a közönség a hivatásos Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes produkcióit, és viheti magával egy-egy előadás után a virtuóz táncok, a színes, autentikus népviseletek látványát. A tánckar tevékenysége azonban jóval több, szerteágazóbb annál, mint ami reflektorfénybe kerül. A Negyedévszázad negyedéve című ötvennégy perces film a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes színfalak mögötti életébe is magával viszi a nézőt. Az érdeklődő megismerheti az ünnepi, huszonötödik évad munkás hétköznapjain, a próbák és a túrnék alatt is a tánckar munkáját, átérezheti, mit jelent a hivatásos táncos élete. A küldetés, a staféta továbbadásának nemes eszméin kívül a megélhetés kérdései is felvillannak. Sejthetővé válik, miként alakul át ugyanazon előadás üzenete itthon, szakmai zsűri előtt és a mezőségi szórványturnén. A kamera szubjektív látószögéből követhetjük végig a hivatásos együttes negyedévét.
A film operatőre Berszán-Árus György, rendezője és vágója Daczó Dénes. A gyergyószentmiklósi Rubin Stúdió alkotása októberben elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának különdíját a XVI. Lakitelki Filmszemlén.
*
Az érdeklődőket szeretettel várjuk december 8-án, csütörtökön este 6 órára a Csíki Moziba.
Belépő 5 lej, jegyek elővételben a Hargita Együttes székhelyén kaphatók.
A helyek száma korlátozott. Előzetes helyfoglalás telefonon a 0266-371362 számon lehetséges hétköznap 8 és 16 óra között.

<< Vissza