2017. JÚNIUS 10-én két előadás Perkőn
a XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozón
A szervezők meghívására június 10-én Kézdiszentléleken, Perkőn a XII. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozó vendége lesz a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
Reggel 10 órakor a csíkszeredai társulat nyitja meg a rendezvényt Ludas Matyi c. músorával. A társulat tagja, Kelemen Szilveszter rendezte a mű kettős évfordulóra készített táncos újraalkotását társai, Böjte Róbert, Kósa Gabriella és Szabó László segítségével, Fazakas Misi dramaturgiai tanácsaival, valamint zenei szerkesztőként Mihó Attila közreműködésével. Az eredeti történet fonalát követő feldolgozás javarészt csíki és küküllőmenti táncmotívumokra épül, miközben sóvidéki, buzai és centei, őrkői cigány, valamint boncidai táncokat mutat be. Visszafogott, de kifejező kelléktára alátámasztja a szereplők felszabadult, derűs játékát. A mű ma is érvényes üzenete és a történet humora jó mulatást ígér minden nézőjének életkorától függetlenül.
Este 7 órakor a színpadi előadások zárőakkordjaként újra a Hargita Együttes csapata lép fel „Táncoljatok - táncosok a táncról” című műsorával, amelyben táncosok vallanak a táncról, a táncos létről. A műsor rendezője Gábos Endre, alkotói maguk az együttes táncosai, eképp a produkció minden része valamily módon egy kitárulkozás, önvallomás is. Az irodalmi szövegekkel, versekkel, népdalokkal színesített alkotást természetesen a mozgás, a tánc teszi maradandó élménnyé.

<< Vissza