2017. SZEPTEMBER 21. Hegyen innen – hegyen túl
Balánbányán
Csíkszeredai bemutatása után, szeptember 21-én, csütörtökön este 7 órakor Balánbányán lép színpadra Hegyen innen – hegyen túl című műsotával a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
E régi-új produkció lehetne a Hargita Együttes emblematikus műsora, de mindenképpen egy a társulat sikeres és értékes termékeiből. Ősbemutatója 2009. május 13-án volt. A műsor egyike azoknak, amelyek belülről sarjadtak. Az együttes két kiváló szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László álmodták meg, állították össze. Sajátossága, hogy két szomszédos és jórészt összefüggő, mégis olyannyira különböző tájegység, Felcsík és Gyimes énekelt, táncolt örökségét mutatja be, állítja egymás mellé, lehetőséget adva a nézőnek, hogy felfedezze azt a sok rejtett közös vonást amit kevesen tudnak.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával újragondolt, sok finomítással fényesebbre csiszolt új változatát mutatja be a társulat. Az előadáson közreműködik Mihó Attila és zenésztársai.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával újragondolt, sok finomítással fényesebbre csiszolt új változatát mutatja be a társulat. Az előadáson közreműködik Mihó Attila és zenésztársai.
<< Vissza

