2017. NOVEMBER 25., 26. Örökség
Dalok és táncok Csík vármegyéből
A csíkszeredai díszbemutató előtt, november 25-én, szombaton este 6 órától Gyergyószárhegyen, majd november 26-án, vasárnap este 7.15-kor Csíkcsícsóban lép színpadra a Hargita Együttes az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című műsorával.
A kilenc szerkezeti egységből felépített produkció az élet jeles pillanataiból merít, azokból válogat, felsorakoztatja úgy, ahogy áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre, egységes egésszé sűrítve őket. Az énekes szólisták dalai, vetítéssel és prózai idézetekkel kiegészítve alkotják a műsor gerincét, amire sorsszerű természetességgel kapcsolódnak a környék – Csík, Gyergyó, Gyimes – szilaj virtuozitásával előadott táncai.
A műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus. Lőrincz Beáta dramaturgként és jelmeztervezőként vett részt a műsor alkotásában. A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán XX. század eleji, valamint jelenkori gyűjtésekől származik. Az Örökség zenei szerkesztője Kelemen László zeneszerző, népzenekutató, a budapesti Hagyományok Házának gyergyóditrói származású igazgatója. Muzsikál Mihó Attila zenésztársai kíséretével.
A gyorsan változó, rohanó világban a mulandó csillogástól vakított emberek hajlamosak megfeledkezni saját kincseikről. Eléjükbe kell hát tenni, hogy eszükbe jusson. Napról napra meg kell mutatni, felmutatni mint a törvény tábláit, hogy megtartsák és megbecsüljék. És meg kell mutatni az egész világnak, hogy mások is megbecsüljenek. Ilyen a mi örökségünk, és ezt szolgálja ez a közel nyolc év után a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor: az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből.

<< Vissza