2017. NOVEMBER 28-30. Örökség
Dalok és táncok Csík vármegyéből
A hiteles népzenét, néptáncot kedvelő csíkszeredai közönséget új bemutatóra várja a Hargita Együttes november 28-án, kedden este 7 órára, 39-én, szerdán este 7 órára, valamint 30-án, csütörtökön este 6 órára a Városi Művelődési Házba.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes hivatásos fennállása első negyed századának egyik legfontosabb és mondhatjuk egyik legszebb terméke az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című műsora. A műsor teljes egészében eredeti, az együttes számára készült, mértékre rászabottan, hiszen ki mutathatná be hitelesebben e csodálatos vidék táncait, dalait, mint azok, akik beleszülettek és benne élnek nap mint nap, hordozzák vérükben, testük minden sejtében, lelkükben és gondolataikban.
A kilenc szerkezeti egységből felépített produkció az élet jeles pillanataiból merít, azokból válogat, felsorakoztatja úgy, ahogy áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre, egységes egésszé sűrítve őket. Györfi Erzsébet és András Orsolya énekes szólisták dalai prózai idézetekkel kiegészítve alkotják a műsor gerincét, amire sorsszerű természetességgel kapcsolódnak a környék – Csík, Gyergyó, Gyimes – szilaj virtuozitásával előadott táncai.
A műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus. Lőrincz Beáta dramaturgként és jelmeztervezőként vett részt a műsor alkotásában. A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán XX. század eleji, valamint jelenkori gyűjtésekből származik. Az Örökség zenei szerkesztője Kelemen László zeneszerző, népzenekutató, a budapesti Hagyományok Házának gyergyóditrói származású igazgatója. Muzsikál Mihó Attila zenésztársai kíséretével.
A gyorsan változó, rohanó világban a mulandó csillogástól vakított emberek hajlamosak megfeledkezni saját kincseikről. Eléjükbe kell hát tenni, hogy eszükbe jusson. Napról napra meg kell mutatni, felmutatni mint a törvény tábláit, hogy megtartsák és megbecsüljék. És meg kell mutatni az egész világnak, hogy mások is megbecsüljenek. Ilyen a mi örökségünk, és ezt szolgálja ez a közel nyolc év után a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor: az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből.

<< Vissza