2018. ÁPRILIS 20. Pöttöm Palkó
2018. április 20-án, pénteken Csíkszeredában lép színpadra a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A társulat két előadáson, 11, illetve 13 órától mutatja be Pöttöm Palkó című mesés táncjátékát.
A legkisebb fiú kalandos története ez, amelynek végére a főhős eléri áhított vágyát: a többiek tiszteletét. Valódi gyermekműsor, igazi mese, igazi gyerekeknek, akik az előadás közben nézőkből maguk is szereplőkké válhatnak.
Főszerepben vendégelőadó Antal Adorján, a Fölszállott a páva 2015-ös szóló és páros tánc kategóriagyőztese. Rendező-koreográfus Ivácson László, dramaturg Fazakas Misi, zenei szerkesztő Fazakas Levente.
A műsor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
<< Vissza

