2018. MÁJUS 13.
IV. Székely Fesztivál
Budapesten

A  IV. Székely Fesztivál záró napján  Budapesten a Millenárison a fesztivál vendége lesz immár negyedik alkalommal a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
 
A gasztrokulturális majális célja bemutatni az anyaországban élők számára a mai Székelyföldet: a székely kultúrát és annak hagyományait, a természeti szépségeket és a jellegzetes ízekben gazdag gasztronómiát. A fesztivál három napján a kultúra, a gasztronómia és a kézművesek mutatják meg értékeiket a három székely megyéből. A szabadtéri színpadon egész napos székely kulturális programokkal – bábelőadással, népmesékkel, táncházzal, koncertekkel és turisztikai bemutatóval – szórakoztatják a látogatókat.

Május 13-án, vasárnap az egész napos színes program során többször is színpadra lépnek a Hargita Együttes táncosai. Délelőtt 11.00 órától látható lesz a Pöttöm Palkó című gyermekelőadás, 16.30 perctől sor kerül az együttes vendégművészeinek, közreműködő zenekarának Mihó Attila és barátainak koncertjére, a zenekari koncertet énektanítás követi András Orsolya népdalénekes vezetésével, a fesztivál zárómomentumaként 19.30 perctől az együttes  Hegyen innen - hegyen túl című gálaműsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadásban közreműködik Mihó Attila és zenekara, valamint András Orsolya népdalénekes. 

 Az együttes részvételét a fesztiválon  Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
<< Vissza
Galériák
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro