2018. OKTÓBER 16.
Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből
Csíkszeredában

Az együttes székhelyén október 16-án, kedden 19:00 órától ismét látható lesz a nagysikerű Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadásunk.

Gyorsan változó világunkban, a mulandó csillogástól vakítottan megfeledkezhetünk saját kincseinkről. Napról napra meg kell mutatni, felmutatni, mint a törvény tábláit, hogy megtartsuk és megbecsüljük. És meg kell mutatni az egész világnak, hogy mások is megbecsüljenek. Ilyen a mi örökségünk, és ezt szolgálja a közel nyolc év után, 2017-ben felújított műsor.
 
A Hargita Együttesre fölöttébb illő alkotás az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből. A kilenc szerkezeti egységből felépített produkció az élet jeles pillanataiból merít, azokból válogat, felsorakoztatja úgy, ahogy áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre, egységes egésszé sűrítve őket. Györfi Erzsébet és András Orsolya énekes szólisták dalai prózai idézetekkel kiegészítve alkotják a műsor gerincét, amire természetességgel kapcsolódnak a környék – Csík, Gyergyó és Gyimes táncai. A műsor zenéjét, – amely Bartók Béla és Kodály Zoltán XX. század eleji, valamint jelenkori gyűjtésekből származik – Mihó Attila és barátai tolmácsolásában, előadásában hallhatjuk. Rendező - koreográfus Varga Zoltán, dramaturg, jelmeztervező Lőrincz Beáta, zenei szerkesztő Kelemen László.
 
A műsor felújítása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

A belépő felnőtteknek 20 lej; diákoknak, nyugdíjasoknak 15 lej.

Jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában (Majláth Gusztáv Károly tér) vagy a www.bilete.ro oldalon lehet váltani: https://www.bilete.ro/orokseg/orokseg-16-oct-2018/
Az előadás megkezdése előtt egy órával a Városi Művelődési Házban áruljuk jegyeinket.
Diák és nyugdíjas, valamint csoportos kedvezményes jegyek a Csíki Mozi jegypénztárában válthatók.

A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart naponta 9:00 és 18:00 óra között. Telefonszám: 0266 317 307
<< Vissza
Galériák
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro