2018. OKTÓBER 17.
Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből
Szentegyházán

Szentegyházán, a Gábor Áron Művelődési Házban (Köztársaság utca 24.) október 17-én, szerdán 19 órától mutatjuk be Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadásunkat.

Gyorsan változó világunkban, a mulandó csillogástól vakítottan megfeledkezhetünk saját kincseinkről. Napról napra meg kell mutatni, felmutatni, mint a törvény tábláit, hogy megtartsuk és megbecsüljük. És meg kell mutatni az egész világnak, hogy mások is megbecsüljenek. Ilyen a mi örökségünk, és ezt szolgálja a közel nyolc év után, 2017-ben felújított műsor.
 
A Hargita Együttesre fölöttébb illő alkotás az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből. A kilenc szerkezeti egységből felépített produkció az élet jeles pillanataiból merít, azokból válogat, felsorakoztatja úgy, ahogy áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre, egységes egésszé sűrítve őket. Györfi Erzsébet és András Orsolya énekes szólisták dalai prózai idézetekkel kiegészítve alkotják a műsor gerincét, amire természetességgel kapcsolódnak a környék – Csík, Gyergyó és Gyimes táncai. A műsor zenéjét, – amely Bartók Béla és Kodály Zoltán XX. század eleji, valamint jelenkori gyűjtésekből származik – Mihó Attila és barátai tolmácsolásában, előadásában hallhatjuk. Rendező - koreográfus Varga Zoltán, dramaturg, jelmeztervező Lőrincz Beáta, zenei szerkesztő Kelemen László.
 
A műsor felújítása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Az előadás a Néptánc Hargita Megyének program része, mely Hargita Megye Tanácsának, a Hargita Megyei Kulturális Központnak és Szentegyháza Város Önkormányzatának együttműködésével valósul meg.

A belépő felnőtteknek 15 lej; diákoknak, nyugdíjasoknak 10 lej. Jegyet elővételben a Városi Könyvtárban és az Önkormányzat titkárságán lehet váltani.
<< Vissza
Galériák
Reflexiók
Gyorskereső
Kövesse fellépéseinket
Online jegyvásárlás
bileta.ro