2019. JÚLIUS 5 - 6. Ezer Székely Leány Napja
Csíkszeredában és Csíksomlyón
Az idei év eseménysorozata kibővült, hiszen már a pénteki napon is a néptáncé, a népviseleté és a népzenéé lesz a főszerep.
TOBORZÓ AZ EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJÁRA
A világon mindenhol élnek székelyek, és vannak, akik nem jöhetnek el, hát kezdjük mégis közösen az ünnepet július 5-én: öltsük fel viseletünket a Székely Népviselet Napján.
Július 5-én, pénteken, 19.00 órától a Szabadság téren felállított szabadtéri színpadon a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttessel, a hajdúnánási Cifraszűr Néptánc Egyesület keretein belül működő Aranyszalma Néptáncegyüttessel, a Tolna megyei Egyesített Bukovinai Székely Népdalkörrel illetve a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel - lehetőség szerint akár székely viseletben - lehet hangolódni a másnapi közös énekre, táncra és jókedvre.
Bővebb információ: https://www.facebook.com/events/368094227229122/ű
EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA
1931-ben is, amikor először hívták össze az ezer székely leányt Csíksomlyóra, a szervezők jól tudták, hogy Székelyföld sokkal több, mint Csík, ám a körülmények, a lehetőségek arra korlátozták őket, hogy a környékre szorítkozzanak, mintegy példamutatásul mindenkinek.
2019-ben, az újrakezdés utáni 30. ünnepre mindenkit várunk, közelről és távolról, Csíkból, Udvarhelyszékről, Háromszékről és Marosszékről, hiszen egy nép ereje asszonyaiban rejlik, jövőjét leányai biztosítják.

Ezer székely leányok, asszonyok, jöjjetek hát, hozzátok az aprónépet is! Jöjjetek ti is, férfiak, legények! Gyűljünk össze július 6-án, szombaton az Ezer Székely Leány Napján a csíkszeredai Szabadság téren, majd a csíksomlyói Nyeregben, és mutassuk meg, milyen a székelyek viselete, közös éneke, imádsága, táncoló jókedve!
Mindannyiukat szeretettel várják a szervezők: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, a társszervezők: Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Székelyföldi Kézművesek Egyesülete, az András Alapítvány, valamint az ünnepség tiszteletbeli házigazgdája: Csíkszentgyörgy község.
EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJÁNAK PROGRAMJA
2019. július 6., szombat
8.00 – 8.30 – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca, majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre
Szabadság tér
9.00 – 10.00 – Megnyitó, közös tánc, ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra
Csíksomlyói nyereg
10.00 – 18.00 – Kézműves kiállítás és vásár, mesterségbemutatók
11.00 – Ünnepi szentmise
11.00 – 16.00 – A népviseletbe öltözöttek regisztrációja
12.00 – 16.00 – Népviseletmustra
12.00 – Ünnepi köszöntőbeszédek
12.30 – A hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
14.30 – A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása
15.00 – A hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
16.00 – Közös játék és tánc
16.30 – Közös fotó készítése a népviseletbe öltözöttekkel
17.00 – A hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
17.30 – Népviseletmustra-kiértékelés
18.00 – A legnépesebb település díjazása

<< Vissza
Galériák